2025-12-04

Kész a digipad :)

 


Kedves Követőim, befejeztük az anyagok rendezését, átnézését. Ebben nagy segítségemre volt lelkes követőm, Szabó Péter, akinek a folyamatos unszolása és alapos ellenőrző munkája nélkül nem láttam volna hozzá, illetve biztos hogy abbahagytam volna ezt a sokszor sziszifuszinak tűnő munkát. Mégis nagyon örülök, hogy elkészült, sokat használok belőle korrepetáláskor, és most már nem kell keresgélnem, és nem lesz benne megakadó vagy hibásan működő ppt. 😊 Igazából magamnak és Péternek hoztam létre ezt az adatbázist, de ha már megvan, megosztom. Elbizonytalanodtam volna a megosztásban, ha csak a konkrét visszajelzéseket figyeltem volna, mert bizony az nagyon kevés volt, tulajdonképpen ugyanaz a néhány számomra ismeretlenül is kedves kolléga jelzett. Amikor azonban megosztottam a mappákat, láttam, milyen sokan megnyitjátok, és próbáltam inkább ennek örülni. Több ezer megnyitást jelez egy-egy mappa, hát ez igazán hízelgő. 😊 Úgy érzem, itt az ideje lezárnom ezt a tevékenységemet, most már csak azoknak a gyerekeknek készülnek a játékok, segítségek, akiket próbálok segíteni a tanulásban. Sokat jelentett nekem ez a lehetőség, ez a kapcsolat veletek, köszönök mindent, amit kaptam, és a továbbiakban is elérhető vagyok, ha bármiben tudok segíteni. A digipadon lévő mappákat érdemes megnézegetni, most is került be a már átnézettekbe is új ppt, használjátok olyan örömmel, mint ahogy én készítettem őket. Sok örömet, kitartást, sok szép pillanatot kívánok nektek szeretettel: Mile Icu

Itt most rendszerezve, végleges elrendezésben mutatom a digipados elérhetőségeket, sajnos egyben nem tudom megosztani, csak mappánként:

1. osztály - magyar

1. osztály - matematika

2. osztály - magyar

2. osztály - matematika

3. osztály - magyar

3. osztály - matematika

4. osztály - magyar

4. osztály - matematika

évfolyamfüggetlen

j-ly helyes jelölése

Törd a fejed! - geniallyk

másodikos geniallyk












2025-10-15

Random elemek sorsolása

 Egyik hűséges követőm kérte, mutassam meg, hogyan készülnek azok a diák, ahol véletlenszerűen tudjuk kisorsolni az elemeket. Régebbi feladatsorokban többször szerepelt már ilyen feladat, most vettem egy nagy levegőt és próbálom érthetően megmutatni. Nem tudom, érdekel-e mást is, nem biztos, annyi más megoldási lehetőség van, de nekem nagyon a szívemhez nőtt a ppt készítése. 😌


2025-08-22

Augusztus végén...

 Megváltozott tartalommal, más ritmusban telnek a napjaim, mint régebben. A tanításhoz leginkább csak az unokáimon és azon az egy-két kisgyereken keresztül kötődöm, akiket próbálok segíteni a felzárkózásban. Amikor ezekre a foglalkozásokra készülök, sokszor előveszem a régen készített munkáimat, és csodálkozva látom, hogy már el is felejtettem, miket készítettem. Örömmel nézem őket újra, alakítgatom az éppen szükséges tananyaghoz, és amikor a gyerekeknek tetszik, amikor nevetünk és mozgunk és táncolunk is a megoldáskor vagy annak jutalmául, az olyan jó érzés nekem. Ahogy végignéztem (ameddig eljutottam), kedvesnek, szépnek láttam ezeket a munkákat, olyan jó volt visszagondolni, hogy mennyi örömöm volt az elkészítésükben, a sok-sok ismeretlen kolléga, szülő, érdeklődő visszajelzésében. 💖

Így aztán elhatároztam, hogy nem hagyom szerteszéjjel ezeket a munkákat, hanem csoportosítva átnézem a javát, kiigazítom a görbeségeiket, kicsit átalakítom, hogy felhasználóbarát legyen mindegyik, és jó lesz ez nekem egy kis feladatbanknak a többi mellé. 

Viszont így veletek is megosztom, ha szeretnétek használni. A régebben készülteket ha le is töltöttétek, érdemes megnézni, változott-e az animáció, a továbblépés, mert például a rajzkiegészítések megváltoztak. (És még sok más is, ezek között már nincs olyan, ami (bárhová) kattintásra megy tovább, biztosabb a használatuk.) Érdemes mindig elolvasni az utasítást, néhol elég összetett, de ha átnézed, nagyon barátságos. 😊

Azért erre az oldalra töltöm fel, mert nagyon könnyű innen letölteni és el tudjuk kerülni a google drive-ra és onedrive-ra feltöltött ppt-k letöltési bonyodalmait. Mutatom:



Én továbbra is azt javaslom, hogy ne online, hanem letöltve és diavetítés módban indítva használjátok, sokkal jobb és kevesebb bosszúságot okoz. 😉

Mindegyik szerkeszthető, de nem mindegyik egyszerűen, ezt majd látjátok. Bármi kérdésetek lesz hozzá, szívesen válaszolok, ha nem is azonnal. 

Van egy kérésem is: ha hiba maradt benne, legyetek szívesek megírni, hogy ki tudjam javítani. 😊

Itt éritek el a j-ly albumot, de felteszem a többit is, fokozatosan bővítva a kört. Most csillagot tettem minden átnézett mappa mellé.

j-ly *

másodikos magyar

másodikos matek *

törd a fejed - geniallyk *

másodikos geniallyk

elsős matek *

évfolyamfüggetlen *

elsős magyar *

negyedikes magyar *

ofis olvasás *

negyedikes matek *

harmadikos matek *

2025-04-27

Titkos szám Pusheennel

 


Megint titkos szám, másodikosoknak készült. A műveleti sorrendet ismerni kell a megoldásokhoz. 😊

Innen lehet letölteni:

titkos szám

2025-04-06

Üdítős

 


Ma egy régi-régi ppt szerkeszthető változatát kérték tőlem. Ez tényleg nincs feltöltve a mostani anyagok közé, elővettem, kicsit megigazítottam, és készítettem két ppt-t. Az egyik az igeragozáshoz, a másik a helyesíráshoz (j-ly) használható. 

Ez talán az első ppt volt, amit így animáltam, mindent meg kellett benne szerkeszteni, rácsodálkoztam, mi minden rejlik ebben. Aztán nem tudtam abbahagyni, annyira beleszerettem. Jó volt most visszaemlékezni rá. 😊

Nagyon könnyen átszerkeszthető, bármilyen témára, csak a szavakat és a poharakon lévő választ kell átírni. Csak arra kell figyelni, hogy jó oldalról jöjjön a kéz. 😏

Innen tudjátok letölteni:

igeragozás

j-ly


2025-03-31

Röntgenes videó



Kedves érdeklődő követőim, elkészítettem a videót a röntgenes trükkről, remélem, segít annak, aki szeretne ilyen ppt-t készíteni. Ha bármi kérdés van, írj, szívesen válaszolok.
Nagyon jó munkát kívánok, a videót itt tudod megnézni:

2025-03-29

Röntgenes feladatok húsvétra :)

 



Egyik hűséges követőm szeretné megtanulni, hogyan készülnek ezek a "röntgenes" ppt-k, ahol színessé válik a megfelelő alakzat.

Kérdezem itt is: Érdekel-e mást is? Ha igen, jelezzétek itt megjegyzésben vagy a Facebook-oldalon vagy írjatok privát üzenetet 😊. 

Azt is megírhatjátok, ha más "trükkre" is kíváncsiak vagytok.

Innen tudod letölteni a ppt-ket:

műveleti sorrend

betűrend

Jó munkát kívánok mindőtöknek. 💓